Adó: Indul a RangAdó 2. - Ezen a héten lehet nevezni PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 04. szerda, 03:00

11_04-adoNevezéssel indul az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal középiskolai vetélkedője, a RangAdó 2. A tavaly nagy sikerrel zajlott versengés célja a felnövekvő nemzedék adótudatosságának formálása, a tanulók adózási ismereteinek állandó bővítése. A középiskolás csapatok e hét hétfőtől péntekig, azaz november 2-ától november 6-áig jelentkezhetnek az adózási tudáspróbára a www.apeh.hu/rangado internetes oldalon.

A tavalyi első vetélkedőre 194 iskola 664 csapata nevezett. Az APEH azt reméli, hogy az idén is legalább ennyien, vagy még többen jelentkeznek az adózási ismeretekbe szórakoztatva betekintést nyújtó megmérettetésre.


A verseny ezúttal is hasonló rendszerben zajlik, mint a tavalyi debütálásakor, vagyis három internetes forduló után a regionális, majd az országos döntőket tartja meg az adóhatóság. Továbbra is 5 fős középiskolai csapatok nevezhetnek a vetélkedőre, a www.apeh.hu/rangado internetes oldalon megtalálható jelentkezési lap kitöltésével.

A RangAdó 2. első fordulójának feladatsora november végén jelenik meg, és egy hét áll rendelkezésre a kérdések megválaszolására.

Forrás:
APEH
www.apeh.hu



A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
Módosítás dátuma: 2010. június 14. hétfő, 11:51
 



Pénztárgép szaküzlet