|
2010. július 08. csütörtök, 13:43 |
Néhány társasági adókedvezményről
A fejlesztési tartalék alkalmazása
A fejlesztési tartalék célja, a nyereséges vállalkozások ösztönzése adóalap csökkentéssel, ha a közeljövőben beruházást terveznek, s a tárgyévben pedig nyereségesek. Ezzel elérhető, hogy az ily módon beszerzett eszköz értékcsökkenési leírása időben előrehozható, azaz gyorsabban leírható lehessen az adóalapból.
Ezt a lehetőséget is érdemes kihasználni, ha adottak a feltételek. A vállalkozás életére több éven át van hatással, ezért kívánunk segítséget nyújtani az optimális eredmény eléréséhez. Fejlesztési tartalék képzése: saját tőkén belül az eredménytartalékból lekötött tartalékba átvezetett és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összeg adóalap-csökkentő tételnek számít a lekötés évében. Adóalap csökkentése: a társasági adó alapjának meghatározása során csökkenteni lehet az adózás előtti eredményt a képzett fejlesztési tartalék összegével. De a fejlesztési tartalék összege nem lehet több az adózás előtti nyereség 25%-nál, de max. 500 mFt. A vállalkozás mérete nincs korlátozva, de csak a nyereséges vállalkozások vehetik igénybe, függetlenül a meglévő eredménytartalék nagyságától. Még akkor is, ha az előző évek vesztesége miatt az eredménytartalék negatívvá válik. Tartalék feloldása: a lekötést követő négy adóéven belül kell a beruházás bekerülési értékének megfelelő összegben a lekötött tartalékot visszavezetni az eredménytartalékba. Csak olyan beruházás esetében alkalmazható, amire értékcsökkenés számolható el. Például nem pénzbeli hozzájárulásként (vagyis apportként) kapott eszköz esetében, vagy térítés nélkül átvett eszköznél nem oldható fel. Az értékcsökkenés elszámolása: a társasági adózás értékcsökkenésének elszámolásánál a továbbiakban nagy figyelemmel kell lenni, mivel a fejlesztési tartalékból megvalósított tárgyi eszköz után a tartalék összegéig a társasági adó szerinti értékcsökkenési leírás nem számolható el. A fel nem oldott fejlesztési tartalék szankciója: ha a következő négy adóévben nem sikerül felhasználni az adóalap csökkentésekor figyelembe vett fejlesztési tartalékot, akkor önellenőrzést kell benyújtani a negyedik adóévet követő év első hónapjában legkésőbb. Meg kell fizetni az adókülönbözetet késedelmi pótlékkal együtt, s a következő társasági adó bevallásában kell bevallani. Előnye és hátránya: fentiek alapján látható az előrehozott értékcsökkenési lehetőség adóalap csökkentő hatása, de a képzés évében csökkenti az eredménytartalékból fizethető osztalék nagyságát is. Előnyként említhetjük, hogy mint adóalap csökkentő tétel mellett, igénybe vehető még a kis- és középvállalkozások beruházási adóalap kedvezménye is, amiről következő hírlevelünkben tájékoztatjuk olvasóinkat. (folytatjuk)
Forrás: Benedek Kft.
www.adoszabaszat.hu Kérdése van a cikkhez? Írja meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre! Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
További cikkeket a témában a "Vezetői túlélőcsomag" rovatunkban olvashat →
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:44 |
|
2010. július 08. csütörtök, 13:33 |
|
Minden kifizetés előtt nyilatkozat
Azt már tudjuk, mert tapasztaltuk az elmúlt időszakban, hogy az osztalék kifizetését EHO megfizetése is sújtja. Azonban a Gt. 131. §-ának (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi kötelezettség új szabály, ami érinti a tagok jogviszonyára tekintettel, az eredményből történő kifizetést, melyeket a számviteli törvény alapján lehet teljesíteni. A mérleg elfogadásakor kell határozni az éves eredmény és a meglévő eredménytartalék –mint adózott eredmény- sorsáról, ezek osztalékként történő kifizetéséről. Ilyen határozat hiányában, osztalék kifizetés nem hagyható jóvá. Akkor sem kerülhet sor osztalék kifizetésére „a társaság saját tőkéjéből a tagok javára”, ha a társaság saját tőkéje nem éri el a társaság jegyzett tőkéjét. Az ügyvezető javaslata mellett szükséges annak írásos nyilatkozata is, hogy a kifizetés nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét és a hitelezők érdekeinek érvényesülését. Ennek elmulasztása, illetve valótlan tartama miatti károkért az ügyvezető felel. Az új Gt. szerinti változás tehát azt jelenti, hogy minden kifizetés előtt nyilatkozatnak kell születnie, amit 30 napon belül a cégbírósághoz kell benyújtani. Ez a bejelentés nem keletkeztet illeték és közzétételi kötelezettséget. A megváltozott törvény erre vonatkozó paragrafusa is többféle értelmezést generált, úgy, mint egyéb jogszabályváltozások is ezt teszik manapság. Azokat a kifizetéseket, melyeket nem ennek megfelelően rendeztek, a társaság részére vissza kell fizetni. Az Szja tv. 72 §-a szerinti kamatkedvezményből származó jövedelemnek kell minősíteni, s az adó mértéke a kedvezmény 44 százaléka. Kivéve, ha a tagok adóval növelten fizetik az osztalékot vissza. Az a szabály változatlan maradt, hogy a társaságok eltérhetnek a törzsbetétek arányától az osztalék kifizetésekor, persze csak akkor, ha a társasági szerződés erről is úgy rendelkezik. A tárgyévi eredménnyel kapcsolatosan pedig csak, mint osztalék előlegről beszélhetünk, évközi mérleg alátámasztásával. Erre pedig csak akkor kerülhet sor, ha a társasági szerződés erre vonatkozóan is kifejezetten rendelkezik.
Forrás: Adószabászat
Kérdése van a cikkhez? Írja meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:36 |
|
2010. július 08. csütörtök, 13:27 |
|
Gyorsított eljárással megindítandó intézkedések
Kivenné az EU a szigorú élelmiszer-higiéniai előírások alól az ebből a szempontból kockázatot nem jelentő, közvetlenül a fogyasztók számára értékesítő élelmiszer-ipari kisvállalkozásokat. Tovább a teles cikkhez →
Kérdése van a cikkhez? Írja meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:30 |
|
2010. július 08. csütörtök, 13:23 |
|
Magyar fizetések
A bruttó átlagkeresetek január-márciusban 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 6,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,9 százalékos növekedése mellett - 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint azév első három hónapjában a költségvetési szférában 715 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 941 ezren dolgoztak.
Tovább a teljes cikkhez →
Kérdése van a cikkhez? Írja meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mailcímre!
Szeretne díjmentesen konzultálni szakértőnkkel? Érdekli, hogy lehet ezt gyakorlatba ültetni a saját cégében?
Üzleti Közösségünk tagjaként erre IS jogosult egész évben! Részletekért kattintson ide →
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:26 |
|
2010. július 08. csütörtök, 13:12 |
|
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, mint az „Európai Vállalkozás Díj” projekt nemzeti koordinátora, meghirdeti az Európai Bizottság által 2005-ben alapított, 2009-ben már negyedik alkalommal kiírt „Európai Vállalkozás Díj” pályázatot.


A Díj azokat a kiváló kezdeményezéseket ismeri el és jutalmazza, amelyek helyi és regionális szinten támogatják a vállalkozói tevékenységet. A versenyben történő részvételre felhívást kapott az Európai Unió 27 tagállama, valamint Izland, Norvégia és Törökország. A pályázat főbb céljai 1. a vállalkozásokat és a vállalkozói tevékenységet előmozdító sikeres tevékenységek és kezdeményezések kiválasztása és elismerése; 2. a legjobb vállalkozási elképzelések és gyakorlatok bemutatása és megosztása; 3. a vállalkozók társadalomban játszott szerepének szélesebb körű megismertetése, valamint 4. a potenciális vállalkozók ösztönzése és inspirálása.
Pályázati kategóriák 1. Vállalkozói szellem támogatása díj: olyan nemzeti, regionális vagy helyi szintű tevékenységeket és kezdeményezéseket ismer el, amelyek a kreativitást, az innovációt és a kockázatvállalást ösztönző vállalkozói gondolkodásmódot és kultúrát fejlesztik. 2. Befektetés a szakértelembe díj: olyan regionális és helyi szintű kezdeményezéseket ismer el, amelyek a vállalkozói, a szakmai, a gyakorlati és a vezetői készségeket javítják. 3. Az üzleti környezet fejlesztése díj: olyan regionális és helyi szintű, innovatív intézkedéseket ismer el, amelyek elősegítik a vállalkozások indítását és növekedését, egyszerűbbé teszik a jogi és igazgatási eljárásokat a vállalkozások számára, valamint a „Gondolj először a kicsikre” („Think Small First”) elv megvalósítására törekszenek a kis- és középvállalkozások érdekében. 4. A vállalkozások nemzetközi működésének támogatása díj: olyan intézkedéseket ismer el, amelyek a vállalatokat – különösen a kis- és középvállalkozásokat – ösztönzik az Európai Unión belüli és kívüli piacok lehetőségeinek jobb kihasználásában. 5. Felelős és felelősségteljes vállalkozás díj: olyan regionális vagy helyi kezdeményezéseket ismert el, amelyek a vállalatok társadalmi felelősségét hagsúlyozzák, és fenntartható üzleti gyakorlatot szorgalmaznak a társadalmi és/vagy a környezeti szférában. Ez a kategória ismeri el az olyan hátrányos helyzetű csoportok körében kifejtett vállalkozástámogatási erőfeszítéseket is, mint a munkanélküli, a mozgáskorlátozott vagy az etnikai kisebbségekhez tartozó emberek. Pályázati fordulók Az Európai Vállalkozás Díjra való nevezés két kiválasztási szakaszban zajlik, nemzeti és európai szinten. A nemzeti fordulóban 2 legmagasabb eredményt elért, de nem azonos díjkategóriába tartozó pályázat delegálható az európai fordulóba. Pályázati időpontok
- Az „Európai Vállalkozás Díj” 2010 évi pályázatának kiírása, nemzeti forduló indítása: 2009. július 01.
- Az Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójában a pályázatok benyújtásának határideje: 2009. szeptember 30.
- A nemzeti forduló győztes pályázatainak kiküldése az európai fordulóban történő részvételre: 2009. december 15-i határidővel.
Az európai fordulóban magas szintű szakmai zsűri bírálja el a nemzeti fordulókból beérkezett pályázatokat. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2010 májusában kerül sor. A pályázat benyújtásának módja: A pályázni az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet:
- rövid (legfeljebb 5 oldalas) összefoglaló, amely bemutatja a program leírását, lebonyolításának módját, eredményeit, valamint a helyi közösségre gyakorolt hatását,
- ajánlólevél a gazdasági és a társadalmi élet olyan jeles személyiségétől, aki nem vett részt a programban
- a közszféra és a magánszféra együttműködésével létrejött projekt esetén az együttműködés meglétét igazoló dokumentum (pl.: együttműködési megállapodás, támogatási szerződés)
A pályázathoz szükséges nevezési lap, a részletes pályázati információkat nyújtó Eljárási Kézikönyv a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján tölthető le:
http://www.nfgm.gov.hu/feladataink/kkv/evd2009.html
Forrás: Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium www.nfgm.gov.hu
A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó. Legyen a célja új vevő szerzés, értékesítés – a Lépéselőnnyel a bevétel és a haszon nem marad el. A magyar gazdaság szereplői közti üzleti kommunikáció terepe, a kezdeti lépésektől (cégalapítás, székhely választás) a magyar adózás, adó rendszer, a pénzügy és számvitel gyakorlati oldalán át az adóváltozások nyomon követéséig. Legális adómegtakarítási tippek az adószakértő tolmácsolásában.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:17 |
|
2010. július 08. csütörtök, 04:54 |
|
Irányelv: „Az egyik legfontosabb elem, hogy új adórendszert új alapokra kell helyezni, amely munkabarát, egyszerű, teljesíthető és igazságos. Jelentős adócsökkentés és az adózás leegyszerűsítése a két fő lépés."
|
|
Bővebben...
|
|
2010. július 08. csütörtök, 03:00 |
|
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (továbbiakban: Flt.) 17. §-a alapján támogatás nyújtható annak az álláskeresőnek, valamint rehabilitációs járadékban részesülő személynek,aki munkaviszonyon kívüli tevékenységgel gondoskodik önmaga foglalkoztatásáról, ideértve azt is, aki vállalkozást indít, vagy vállalkozáshoz csatlakozik.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. július 02. péntek, 03:00 |
|
Az Adóhatóság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy APEH ellenőrzést minden esetben két revizor végez, akik az ellenőrzés megkezdésekor kötelesek megmutatni szolgálati igazolványukat valamint a nevükkel és sorszámmal ellátott hivatalos megbízólevelüket. Továbbá a helyszíni vizsgálatok során sem eljárási illetéket, sem helyszínen fizetendő bírságot nem szabnak ki, és semmilyen formában nem kérnek pénzt az ellenőrzött adózótól az eljárás lefolytatása közben.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. június 29. kedd, 03:00 |

Egyes adótörvények a sport támogatásával összefüggő módosításáról
A tervezet szerint a társasági adó és a személyi jövedelemadó alanyai kapnának kedvezményeket a sportágak támogatásához. A törvényjavaslat a sporttelepek megszerzése, fejlesztése érdekében külön illetékkedvezményt is megfogalmaz.
|
|
Bővebben...
|
|
2010. június 23. szerda, 03:00 |
|
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: szja-törvény) 11. számú mellékletének I. pontja a jellemzően előforduló költségeket sorolja fel, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy a költségelszámolás során más költségek elszámolása is felmerülhet a bevétellel szemben, amennyiben azok a tevékenység folytatásával kapcsolatosan merültek fel.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:20 |
|
Bővebben...
|
|